A barokk korban az orgonista a zene polihisztora volt: istentiszteleteken játszott, vezényelte a templom kórusát és zenekarát, tanított és komponált. Mai utódai is sokoldalúak: Karosi Bálint a manhattani Saint Peter’s Church kántoraként semmiben sem marad el 17-18. századi elődei mögött.
Új lemezén zeneszerzőként mutatkozik be: 2. concertója orgonát, ütőhangszereket és vonósokat foglalkoztat, Hármasversenyében cimbalom, hárfa és gitár hozza létre a mű különleges hangszínvilágát, Existentia című, háromtételes szimfonikus költeménye pedig Weöres Sándor verseiből ihletet merítve önti hangokba, amit a zeneszerző létről és nemlétről gondol.
Karosi nyelve posztmodern. Nyersanyagként felhasználja vagy idézi korábbi korok műveit, természetes gesztussal hivatkozik Poulencre, Lisztre, Bartókra, Ligetire, a magyar népdalra vagy – a Hármasverseny középső tételében – a keleti zenére. Most megismert opusainak fontos tulajdonsága a drámai és a lírai hangvétel egyensúlya, a rendkívüli színgazdagság, végül a látomásos, nemegyszer álomszerű hangulat.
A felvételek kitűnők. A New York-i Spectrum Symphony David A. Grunberg, az Anima Musicae kamarazenekar Horváth Balázs, a bostoni Modern Orchestra Project Gil Rose vezényletével játszik, Charles Kiger (ütőhangszerek), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa), Környei Miklós (gitár) és Szalai András (cimbalom) éppúgy anyanyelvi szinten beszéli Karosi zenei idiómáját, mint a szerző, aki maga szólaltatja meg a 2. concerto orgonaszólamát. Az Existentia fináléjában a szopránszólót Karosi édesanyja, Pászthy Júlia hangján halljuk.